"A kormány családtámogatási akcióprogramjának köszönhetően kétszázmilliárd forinttal marad több a családoknál a következő öt évben - közölte az emberi erőforrások minisztere kedden egy, a Központi Statisztikai Hivatalban tartott népesedési konferencián.
Balog Zoltán a Népesedési Kerekasztal megalakításának 5. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen elmondta, hogy a 2015-2019 között összesen kétszázmilliárd forintos többlettámogatás az eddigi éves adókedvezményt és a többi családi célú forrást egészíti ki.
A miniszter a 2015-2019. közötti akcióprogram elemei között említette a korábbi szociálpolitikai támogatást, "szocpolt" felváltó, azt kibővítő családi otthonteremtési kedvezményt (csok), az adókedvezmény-rendszer további kibővítését, a - legalább egyik fél - első házasságát kötőknek két évre szóló, havi 5 ezer forintos "nászajándékot", a kismamák részmunkaidős foglalkoztatási támogatását, valamint a bölcsődei férőhelybővítést."
A teljes bejelentés ITT olvasható.
forrás: www.kormany.hu